Aktivisták nyertek a bíróságon az Origo, a 888 és a TV2 ellen

2021. február 12. – 09:09

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogi segítségével pert nyert két, a kormánysajtóban lejáratott aktivista – derül ki a TASZ közleményéből.

2018 decemberében több tüntetés is zajlott országszerte a túlóratörvény elfogadása miatt, a kormánybarát sajtó hamar kipécézte magának a résztvevőket. A 888.hu „arcképcsarnokot” készített azokról, akik valamilyen formában aktív szerepet vállaltak a tiltakozásban, ez pedig megjelent az Origón és a TV2 Tények riportjában is. Két civil aktivista a TASZ segítségével a bírósághoz fordult, mert a cikkekben, riportokban valótlanul állították róluk azt, hogy a tüntetéseken törtek, zúztak, és céljuk a pusztítás lett volna.

A 888.hu és az Origo nem nyújtott be érdemi ellenkérelmet, így velük szemben az aktivisták már korábban megnyerték a pert, a bíróság sérelemdíj megfizetésére kötelezte a médiumokat, és közzé kellett tenniük a bíróság döntését.

A TASZ ügyfelei a sérelemdíjat megkapták ugyan, de a helyreigazítás mostanáig sem történt meg.

A csütörtöki tárgyaláson már csak a TV2 vett részt, de a kereskedelmi csatornával szemben is fontos volt a bíróság döntése, hiszen műsoraik sok emberhez elérnek, emiatt még kiszolgáltatottabbá válnak azok, akikről hazugságot állítanak. A bíróság teljes egészében helyt adott a keresetnek, így a TV2 Tények című műsorában fel kell olvasni az ítélet rendelkező részét, és sérelemdíj megfizetésére is kötelezték a csatornát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!