Havazással és erős széllökésekkel érkezik a hideg csütörtökön

2021. február 10. – 19:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ónos eső, zivatar, havazás, hófúvás és széllökés várható csütörtökre az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései alapján, írja az MTI.

Az OMSZ több megyére is első-, illetve másodfokú figyelmeztetést adott ki csütörtökre, mert, ahogy azt közölték, késő estétől/éjszakától erős, viharos szél kíséretében gyors és markáns hidegbetörésre számíthatunk majd. Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére másodfokú, Hajdú-Bihar megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

Havazás miatt az ország jelentős részére (köztük Budapestre is), hófúvás veszélye miatt szintén több megyére adtak ki figyelmeztetést.

Borsod-Abaúj-Zemplénben, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Veszprém megyében másodfokú figyelmeztetést adtak ki erős szél miatt, az ország többi részére, Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas és Zala megyére pedig elsőfokút. Somogy megyében zivatarveszélyre figyelmeztettek.

Az OMSZ előrejelzése szerint az északnyugat felől kezdődő drasztikus lehűlést várhatóan gyors változás kíséri, lehet számítani akár a rövid ideig tartó intenzív ónos esőre, majd az ezt felváltó havazásra is. Felhívták a figyelmet arra is, hogy a hirtelen lehűlés miatt fagyásra is lehet számítani.

A hóvastagság az ország nagyobb részén kb. 1-7 centiméter lehet majd, a széllökések óránkénti sebessége pedig jellemzően 60-85 kilométer között alakulhat, főként a Dunántúl középső területén és a szélre érzékeny északkeleti vidékeken. Az előrejelzés szerint csütörtök hajnalra mínusz 9 és plusz 5 Celsius-fok közé csökken a hőmérséklet, a délkeleti határnál lesz enyhébb az idő. A nappali hőmérséklet csütörtökön mínusz 6 és plusz 5 fok között várható.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!