Jógaoktató kéztörésén viccelődik az OMSZ Facebook-oldala

2021. február 8. – 18:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Érdekes stílusban fogalmazott poszt került ki az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalára arról, hogy egy jógaoktató eltörte a kezét.

A bejegyzés szövege szerint a mentőknek egy jógaoktatóhoz kellett kimenniük, aki dühében rácsapott a számítógépére, amikor az nem akart működni. A történet leírása viszont kissé gúnyosra sikerült, miután olyan megfogalmazásokkal van teletűzdelve mint „elképesztő haragra gerjedt”, „a stresszlevezetés ezen formája azonban nem bizonyult hatékonynak” vagy hogy a törött kezű nő „formabontóan hívta fel a figyelmet az internet veszélyeire”.

A poszton az se nagyon segít, hogy különféle mentőautós és szivecskés emotikonokkal nyitják és zárják, illetve hogy az írás végén zárójelbe foglalt „Namaste” köszönéssel fejezik be a szöveget.

Hogy a sérült jógaoktató mit szólt a róla írt poszthoz, egyelőre nem tudni, néhány kommentelő szerint azonban nem valami empatikus a bulvárosan írt bejegyzés.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!