Ónos eső nehezítheti az északkeleti országrészben élők reggelét

2021. február 3. – 07:37

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Míg vasárnapról hétfőre elsősorban a délkeleti országrészben élőknek okozott nehézséget az ónos eső, addig az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint szerdán délelőtt az Északi-középhegység térségében, illetve a Budai-hegységben kisebb mennyiségű ónos eső eshet, később itt eső is várható. Emiatt elsőfokú riasztást adtak ki több megyére.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat azt írja, hogy az éjszaka során többfelé képződött köd, nagyobb területre kiterjedő, tartós, sűrű köd inkább a déli országrészben jellemző. Napközben fokozatosan javulnak majd a látási viszonyok. Szerdán a délnyugati szelet a Dunántúlon néhány helyen egy-egy viharos közeli (~ 60 km/h) széllökés is kísérheti. Az előrejelzés szerint az Északi-középhegység és az Alföld északkeleti részein egész nap marad a borult, párás időjárás, máshol azonban akár hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap.

Délelőtt az északkeleti tájakon is megszűnik majd a csapadék, ám késő délutántól, estétől az északi megyékben ismét eleredhet az eső. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 12 fok között várható, ám a tartósan borult részeken ennél több fokkal hidegebb, míg a délnyugati határ mentén kissé melegebb is lehet. Késő estére 2 és 10 fok közé csökken a hőmérséklet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!