Életfogytiglant kért az ügyész a tiszakécskei munkásszállót felgyújtó férfira

2021. február 3. – 08:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Életfogytiglant kért az ügyészség arra a férfira, aki 2019 októberében felgyújtott egy tiszakécskei munkásszállót azért, hogy megölje az ott alvó tulajdonost, írja a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

A többszörösen büntetett előéletű férfi szintén a munkásszállóban lakott, ahogy barátnője is. Az emeleten, egy külön lakrészben élt a tulaj, családjával együtt. A férfi azért haragudott meg az ott élő tulajdonosra, mert „úgy érezte, bele akar szólni az életébe”, ezért úgy döntött, megöli. Ehhez vett két flakon körömlakklemosót.

Ezután elkísérte barátnőjét dolgozni, majd összepakolta a dolgait a szállóban. Miután a szálló lakói elaludtak, a férfi az egyik flakont az egyik szobában lévő ágytól a bejárati ajtóig kiöntötte és öngyújtóval felgyújtotta. A másik flakont a közös konyhában gyújtotta meg, hogy a konyhában lévő két PB-gázpalack berobbanjon. A férfi elrejtette a folyosón lévő poroltó készüléket is, majd elhagyta az épületet.

A tűz elharapózott és átterjedt más szobákra is, egy lakó időben észrevette a tüzet, így nem halt meg senki

A férfit még aznap őrizetbe vették. A vádlott kérdésében a Kecskeméti Törvényszék dönt majd.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!