Új kommunikációs igazgatója van a Fővárosi Önkormányzatnak

2021. február 02. – 20:50

Új kommunikációs igazgatója van a Fővárosi Önkormányzatnak
Fotó: Kreatív Online

Másolás

Vágólapra másolva

Februártól Kovács Gábor a Fővárosi Önkormányzat új kommunikációs igazgatója, a sajtókapcsolati csoport vezetője, írja a Kreatív Online.

Kovács Gábor eddig a Budapest Brand városi cég kommunikációs részlegét vezette, korábban pedig évekig volt műsorvezető és szerkesztő, magyar és nemzetközi hírtelevíziókban, illetve kulturális diplomáciai területen képviselte Magyarországot New Yorkban.

A sajtókapcsolatok, a közösségimédia-kommunikáció, a kiemelt rendezvényekkel kapcsolatos feladatai mellett koordinálja a fővárosi cégek kommunikációs tevékenységét, kapcsolatot tart a kerületekkel is – áll a Fővárosi Önkormányzat közleményében.

Rényi Ádám, korábbi kommunikációs igazgató a lapnak azt mondta, a napi operatív ügyektől hátrébb lép, de marad a Városházán, a Fővárosi Önkormányzat kommunikációs főtanácsadójaként olyan stratégiai projekteken dolgozik majd, mint a rövidesen felálló Budapesti Közművek Zrt. kommunikációs rendszerének kiépítése.