A légitársaságok tették ki a 2020-as fogyasztóvédelmi bírságok közel negyedét

2021. február 2. – 10:01

Másolás

Vágólapra másolva

2020-ban háromezer esetben szabott ki bírságot a fogyasztóvédelem, összesen több mint egymilliárd forint értékben, írja az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye.

A jogsértő vállalkozások elleni eljárások közel 19 ezer ellenőrzés és több mint 25 ezer fogyasztói panasz alapján indultak.

„A legnagyobb visszatartó erőt jelentő szankció alkalmazása különösen indokolt a vevőket tudatosan megtévesztő, vagy életüket, egészségüket veszélyes termékek forgalmazásával kockára tevő vállalkozásokkal szemben”

-írja az ITM. 2020-ban a legjellemzőbb szabálysértések között voltak

  • az árfeltüntetési hiányok;
  • szavatossági és jótállási szabályok nem megfelelő kezelése;
  • a panaszkezelési problémák;
  • és a fiatalkorúak védelmét szolgáló rendeletek megsértése.

Cseresnyés Péter kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár elmondta, hogy a nagyobb összegű bírságok általában ismételt vagy életveszélyt okozó szabálysértések esetén jellemzők.

Az éves bírságmennyiség közel negyedét a légiutasok jogainak megsértése miatt kiszabott bírságok tették ki. Egy megbüntetett légitársaság járata közel négy órát késett, ennek ellenére nem tájékoztatta utasait. Másoknál a koronavírus miatti járattörlések után elmaradt a jegyárak 7 napon belüli visszatérítése, a folyamat gyakran 60 napig vagy tovább tartott. A légitársaságokra összesen több mint 239 millió forint bírságot szabtak ki.

Emellett egy dohánytermék-gyártót 130 millió forintra büntettek mentolos cigik gyártásáért, míg a szavatossági és jótállási előírások megszegésére összesen 51 millió forint bírságot szabott ki a hatóság.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!