Megszegte a kijárási korlátozást, és még balesetet is okozott egy fiatal Gyálon

2021. január 31. – 19:11

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nem adta meg az elsőbbséget, így beleszállt egy másik autósba egy 20 év körüli fiatal szombat este Gyálon – derült ki az RTL Híradóból. A baleset fél tíz körül történt, egy közeli ház biztonsági kamerája felvette a törtéteket.

Az egyik autót már este elvitték, de a másik még vasárnap reggel is egy ház mellett állt. Az autó egy családi ház kerítésébe csapódott bele, nem messze a gyerekszobától, egy méterre a gázcsonktól.

Csak az egyik fiatalt kellett kórházba vinni, mert megütötte a fejét.

A vétlen autóban ülőnek volt papírja arról, hogy este nyolc után is kimehet az utcára, de a balesetet okozó sofőrnek – és három utasának – nem, így a rendőrség a sofőr ellen elsőbbség meg nem adása miatt, valamint mind a négyük ellen a kijárási korlátozás megszegése miatt indít eljárást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!