Ungár Péternek nőtt a megtakarítása a friss vagyonbevallása szerint

2021. január 29. – 14:46

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ungár Péter a vasárnap éjféli határidő előtt megmutatta a vagyonnyilatkozatát. A Hvg.hu-nak elküldött bevallása szerint tavalyhoz képest nőtt az LMP képviselőjének a megtakarítása:

  • a bankszámláján 18 millió forint, illetve közel 9 millió forintnak megfelelő deviza van;
  • a tavalyi 50 millió forint helyett már 99 millió forint egyéb számlaköveteléssel rendelkezik.

Ungár Péter a családja érdekeltségébe tartozó ingatlancégben meglévő részvénycsomagját évekkel ezelőtt egy vagyonkezelőre bízta. Azaz névleg kiszállt az édesanyja, Schmidt Mária, illetve családja érdekeltségébe tartozó Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt.-ből, de a vállalkozás eredményeiből továbbra is részesedik.

A friss nyilatkozatából az is kiderül, hogy

  • továbbra is 90 százalékos tulajdonosi hányada van az Azonnali.hu-t kiadó Azonnali Média Kft.-ben;
  • 45 százalékos részesedése van az Azonnali.hu-t kiadó Kő a Mezőn Nonprofit Kft.-ben;
  • továbbra is övé az apja, Ungár András után örökölt ¼-ed ingatlanrész egy II. kerülteti házban;
  • tavaly lecserélte az eddigi kocsiját, a Toyota Land Cruiser helyett most már egy hibridet, a Toyota RAV4 modelljét használja.

Az LMP képviselője azt is részletesen felsorolta, hogy milyen tárgyakat kapott a munkavégzéséhez ingyen az Országgyűléstől, illetve képviselőcsoportjától. A mobilján és a laptopján kívül sok kisebb értékű tárgyat is megemlített a néhány ezer forintos görgős székétől és szőnyegétől kezdve egészen egy IKEA-s könyvespolcig.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!