Németh Szilárd alapítványa már nem is válaszol Csepel fideszes vezetésének

2021. január 28. – 08:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Úgy tűnik, Németh Szilárd Fidesz-alelnök honvédelmi államtitkár – korábbi csepeli polgármester – és Borbély Lénárd, Csepel jelenlegi fideszes polgármestere között nem teljesen felhőtlen a kapcsolat. A 24.hu cikkében több konkrét példát is hoz a közelmúltból, illetve felhívja a figyelmet egy olyan decemberi interjúra, amiben Borbély Németh Szilárd felelősségét firtatja helyi ügyekben.

Borbély és Németh „több mint másfél évtizedig irányította összeszokott párosként a XXI. kerületi pártszervezetet, majd 2010-től az önkormányzatot is együtt vezették: Németh polgármestersége idején Borbély volt a helyettese, 2014-ben pedig, amikor előbbi a parlamentet választotta, utóbbi maradt Csepelen, ő lett a polgármester”, emlékeztet a lap a két politikus korábbi kapcsolatára.

Ám viszonyuk megváltozásának első konkrét jelei tavaly decemberben jöttek ki, amikor Németh Szilárd birkózó alapítványa – miközben a 4,5 milliárdos csarnoképítési projekt még be sem fejeződött teljesen – megszerezte a csepeli stadiont és több ezer négyzetméternyi sporttelepet.

Németh Szilárd alapítványa tehát hatalmas csepeli ingatlanvagyonhoz jutott, a csepeli fideszes polgármester pedig az önkormányzati újságnak decemberi kérdésére, hogy milyen fejlesztések várhatóak a sporttelepen, azt válaszolta, a tulajdonos a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA), aki nem adott még tájékoztatást az önkormányzatnak a terveiről. Majd azt mondta, hogy Németh Szilárd 15 évig azt az álláspontot képviselte, hogy a Csepel SC-nek állami vagy önkormányzati vagyonkezelésbe kell kerülnie, és hozzátette:

„Én továbbra is ugyanezt képviselem.”

A 24.hu küldött kérdéseket mindkét politikusnak, Borbély ezzel a konkrét üggyel kapcsolatban azt válaszolta a lapnak, hogy a helyzet az év végi interjú óta sem változott: az alapítvány nem válaszol az önkormányzat által elküldött kérdésekre. „A polgármesternek így egyelőre fogalma sincs arról, hogy mi lesz a sportteleppel és a stadionnal” – írja a lap.

Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, Csepel egykori polgármestere, Rétvári Bence és Borbély Lénárd, Csepel fideszes polgármestere 2018-ban. Fotó: MTI, Mónus Márton
Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, Csepel egykori polgármestere, Rétvári Bence és Borbély Lénárd, Csepel fideszes polgármestere 2018-ban. Fotó: MTI, Mónus Márton

De egy másik ügyben is szembe került a fideszes polgármester Németh Szilárd alapítványával. Az alapítvány csarnokát a Kis-Duna parti Kolonics György sétányon építették fel, ami egy önkormányzati terület. Tavaly az alapítvány meg akarta venni ezt a területet, hogy ott újabb épületet építsen, ám az ellenzéki képviselők leszavazták az eladást. Majd maga a fideszes polgármester is kiállt a döntés mellett:

Borbély egy tavaly év végi interjúban arról beszélt, a „csepeli közbeszédben is nagy vitát váltott ki” a Németh vezette alapítvány terve, és úgy határozott, hogy a Kis-Dunapart területéből egyetlen négyzetmétert sem adnak el, a tervezett kollégium épületét pedig úgy és oda kell felépíteni, ami a csepelieknek is elfogadható.

De van még egy ügy, amiben a polgármester az önkormányzati lapnak adott interjújában Németh Szilárd szerepét hangsúlyozta. A kormány még 2017-ben adott 5 milliárdot a csepeli önkormányzatnak a Jedlik Ányos Gimnázium felújítására. A diákokat már kiköltöztették az épületből, de három év alatt sem sikerült a felújítási munkákat elkezdeni.

Borbély elmondta, nem a csepeli önkormányzat miatt csúszik a dolog. Hozzátette, hogy Németh Szilárd jelezte, hogy ő maga akarja koordinálni a felújítást, a vezetésével társadalmi egyeztető tanács alakult, hogy a felújítási terveket elkészítse. Ám az elkészült tervek kivitelezésére nem is elég az államtól kapott összeg, ráadásul volt azóta jogszabályi környezetváltozás is. Borbély az interjúban azt is mondja, ő javasolta, hogy amíg nem tudják pontosan, mikor indul a felújítás, ne költöztessék át a gyerekeket, de a Németh Szilárd-féle egyeztető tanács nem támogatta ezt az ötletét.

És ha ez nem lenne elég, a lap kérdéseire az önkormányzat elmondta, hogy

az iskolafelújításra szánt 5 milliárd forintból már csak 3,6 milliárd van meg, a többi időközben elment a „két iskolára vonatkozó tervezési és felújítási költségekre, valamint a Jedlik Ányos Társadalmi Egyeztető Fórum fenntartására”.

További részletek a 24.hu cikkében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!