Több fa is kidőlt a hó súlya miatt Borsod megyében

2021. január 25. – 11:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Több centiméternyi hó hullott az Északi-középhegységben, a legtöbb Ózdon és a Bükkben esett, ám ez fennakadásokat is okoz a közlekedésben. Az Időképhez érkező jelentés szerint Ózd könyékén szinte járhatatlanok (vagy járhatatlanok voltak) a települések, Sáta, Farkaslyuk és Dédestapolcsány környékén is buszok csúsztak meg, míg a katasztrófavédelem arról számolt be, hogy a tűzoltókat főleg a szél és a felázott talaj miatt, a hó súlya alatt kidőlt fák eltávolításához riasztották.

A katasztrófavédelem hétfő délelőtti közleménye szerint mintegy ötven ilyen bejelentés érkezett a megyei műveletirányítási ügyeletre egyebek közt Miskolc-Diósgyőr, Kishuta, Nyíri, Monok, Ózd, Rakaca és Aggtelek környékéről, illetve Bükkszentkereszt térségében egy időre le kellett zárni a 2505-ös utat, mert rádőlt egy fa. Ezt már eltávolítottak a tűzoltók, akik folyamatosan dolgoznak a káresetek felszámolásán.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tájékoztatása szerint ők a várható intenzív havazás miatt már hajnali 0:12-kor megkezdték a sószórási munkákat, csakhogy először eső esett, ami viszont a kiszórt só nagy részét lemosta. Azonban többször takarították a környező utakat, és mint írták, „munkagépeink tehát folyamatosan, ütemezetten végzik munkájukat, a kameraképeink alapján pedig az általunk üzemeltetett országos utak a délelőtti órákban már jól járhatóak”.

Forrás: Időkép.hu
Forrás: Időkép.hu
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!