Délután jön az eső, este néhol havazás is lesz

2021. január 24. – 08:23

Másolás

Vágólapra másolva

Több hullámban érkezik nedves, egyre hidegebb levegő hazánk térségébe, emiatt vasárnap estétől visszatér időjárásunk téli jellege. Erősen felhős vagy borult lesz az ég vasárnap, de reggel és délelőtt rövidebb napos időszakokra még számítani lehet, írja az Országos Meteorológiai Szolgálat. Napközben csak kevés helyen lehet majd kisebb eső, de a délutáni, esti óráktól kezdve dél, délnyugat felől egyre többfelé elered az eső, melyet nyugat felől egyre nagyobb területen havas eső, havazás vált fel.

forrás: met.hu
forrás: met.hu

Az ország északnyugati harmadán kisebb a csapadék esélye. A délnyugati, majd az északi, északnyugati szelet kísérik sok helyütt erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 10 fok között valószínű. Késő estére 0 és +6 fok közé csökken a hőmérséklet.

Az OMSZ előrejelzése alapján Baranya és Bács-Kiskun megyékben vasárnap akár 12 óra alatt 5 cm-t meghaladó friss hó hullhat. Még Baranya megyében ehhez viharos széllökések is társulnak majd, akár a 70 km/h-t is meghaladhatják.

A változást egy estére érkező mediterrán ciklon okozza, ami miatt a következő napokban pár fokkal hidegebb is lesz a hőmérséklet, de igazi januári hidegről nem lesz azért szó. Keddre ugyanakkor napközben lesznek térségek, ahol a legmagasabb hőmérséklet nem éri el a 0 fokot.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

A Telex legfrissebb koronavírussal kapcsolatos híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!