A 200 méteres útból csak 140 méter felújítására adott pénzt az állam, így a falu dobta össze a pénzt a maradék szakaszra

2021. január 21. – 20:17

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Frissítés, 2021. január 26.: az ATV közölte Győrfy Balázs polgármester közleményét. Ebben az írja a polgármester, hogy a 140 méteres útszakasz felújítására kaptak 16 millió forintos támogatást. A kisebb szakaszt, ahol nem volt szükség komolyabb munkálatokra, a falu saját forrásból hozta rendbe, az is nem szerepelt a pályázatukban.

Nemespátrón a Magyar Falu program részeként tervezték felújítani a Zala megyei falu rossz állapotú útszakaszát, de az állam a 200 méteres szakaszból csak 140-re adott támogatást, írja az ATV.

Mivel az állam az utolsó 60 métert nem finanszírozta, arra a helyiek adták össze a hiányzó pénzt.

Az útszakaszt azért akarta a falu felújítani, mert már nagyjából járhatatlan volt. A támogatás alapján az első 140 métert az alapoktól kezdve kellett felújítani, erre kicsivel több mint 16 millió forintot kapott a falu Győrfy Balázs polgármester szerint.

A helyiek az utolsó 60 méterre gyűjtést szerveztek, az összegyűjtött 1,2 millió forintból egy háromcentis aszfalt kopóréteg kerülhetett a kimaradt szakaszra. Azóta mindkét szakasz felújítása befejeződött, a korlátok is a helyükre kerültek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!