Másodfokon is négy év három hónap börtönre ítélték a budapesti igazgatóhelyettest, aki szexuálisan zaklatta fiú diákjait

2021. január 20. – 13:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Helybenhagyta az első fokon kiszabott 4 év 3 hónap börtönbüntetést és 5 év közügyektől eltiltást a Fővárosi Törvényszék nem jogerős ítéletében azzal a férfival szemben, aki egy budapesti iskola igazgatóhelyetteseként szexuálisan közeledett több kiskorú diákjához. A férfit véglegesen eltiltották minden, 18 év alattiak nevelésével, felügyeletével, gondozásával kapcsolatos tevékenységtől.

A Fővárosi Törvényszék szerdai közleménye szerint az igazgatóhelyettes 2012 júniusa és 2017 januárja között a felügyelete alatt álló, vele szemben kiszolgáltatott helyzetben lévő diákokkal a tanár-diák kapcsolaton túlmenő bizalmi viszonyt alakított ki: tekintélyét használta ahhoz, hogy a kiskorú fiúkkal szexuális kapcsolatot létesítsen. Hogy ezt elérje, hosszabb időn keresztül szexuális tartalmú üzeneteket küldött nekik.

A másodfokú bíróság az egyik sértett sérelmére, annak nagykorúsága után, hatályon kívül helyezte a folytatólagosan elkövetett szexuális kényszerítés ügyében az elsőfokú ítéletet, így az igazgatóhelyettes ellen emiatt folyó eljárást, az indoklás szerint azért, mert ez a tétel (szexuális kényszerítés) csak magánindítványra kezdeményezhető, azonban az érintett sértett nem nem tett magánindítványt a megadott határidőben, illetve az eljárás során, és az már nem pótolható.

Az MTI beszámolója szerint a törvényszék a négyrendbeli kiskorú veszélyeztetéséből egyet tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális kényszerítéssé minősített a sértetti vallomás és a szakértői vélemény alapján.

Az ítélet nem jogerős, mert az igazgatóhelyettes és védője enyhítésért fellebbezett, így az eljárás harmadfokon a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!