Többmilliárdos csalást elkövető kamucégekre csapott le a NAV

2021. január 18. – 09:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Két, többek között az útdíjfizetés kijátszására épülő, milliárdos költségvetési csalást leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A fuvarozással és használt autók értékesítésével foglalkozó elkövetői körök kamucégek alapításával kerülték el az útdíj- és adófizetést, amiért akár húsz év börtönre számíthatnak a NAV hétfői közleménye szerint.

A két, most felderített ügyben önmagában az elcsalt útdíjak utáni bírság meghaladja az egymilliárd forintot. Az egyik hálózat stróman cégek nevében végzett árufuvarozást. Ezek a cégek úgy nyújtották be az adóbevallásaikat, hogy a közterheket nem fizették meg.

Nemcsak az egymilliárd forintnyi útdíjat nem rendezte senki, hanem a munkavállalók utáni adókat és járulékokat sem.

A másik ügyben a gyanúsítottak használtautó-kereskedő cégeket alapíttattak, amik az autóvásárláskor illetékmentességet élveztek. A magánszemély ügyfeleik által megvenni kívánt autókat bejelentették éppen használt bukó cégeikbe, ahol az autókat fiktív szerződések alapján „használták”. A tényleges vevők így nem fizettek illetéket a megvásárolt autójuk után, és az útdíjat, biztosítást sem rendezték soha.

Négy év alatt négyezer autó futott át így az adóbevallásokat is elmulasztó cégeken.

A kétszázmilliós útdíjbírság mellett a be nem fizetett illeték és adó összege hétszázmillió forintra rúgott, míg a kijátszott biztosítások díja is meghaladta a háromszázmillió forintot.

A fenti felvételen az látható, ahogy a NAV észak-magyarországi pénzügyi nyomozói IT szakemberek és bevetési járőrök bevonásával lecsaptak a csalókra. A nyomozók a teljes könyvelés és elektronikus levelezés mellett lefoglaltak ötvenöt tehergépjárművet, négy luxusautót, egy ingatlant, továbbá magyarországi és szlovákiai bankszámlákat is zár alá vettek, eddig összesen háromszázmillió forint értékben.

A nyomozók összesen tizennégy gyanúsítottat hallgattak ki, akik közül ötöt költségvetési csalással, kilenc személyt pedig közokirat-hamisítással gyanúsítanak. A bűncselekmények egyik ötletgazdáját őrizetbe vették és a bíróság elrendelte letartóztatását. Ha bűnösségük bebizonyosodik, az üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt akár húsz éves szabadságvesztésre számíthatnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!