Dísznek érezte magát, lemondott az SZFE hallgatói önkormányzatának elnöke

2021. január 18. – 09:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Lemond tisztségéről a Színház- és Filmművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke, Csernai Mihály – közölte az SZFE hallgatói önkormányzatának Facebook-oldala hétfőn.

A közleményben nem szerepel indoklás, de a HÖK búcsúja szerint 2019 novemberétől 2021 januárjáig rendkívüli időszakban rendkívüli hallgatói képviseletet látott el a leköszönő HÖK-elnök.

Csernai Mihály, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke tavaly szeptemberben. Fotó: Bődey János / Telex
Csernai Mihály, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke tavaly szeptemberben. Fotó: Bődey János / Telex

A Telex megkeresésére Csernai Mihály hétfő délelőtt azt mondta:

„Megelégeltem ezt a fajta idézőjeles vezetőséget, a tisztség olyan típusú együttműködésekkel jár együtt, amikhez nem volt idegrendszerem.”

Arról beszélt, hogy úgy érzi, kevés mozgástere marad a HÖK-nek, mivel a legtöbb olyan bizottságban, amely fontos ügyekről dönt, többségben vannak a kancellár kinevezettjei, így dísznek érezte magát. Ennél részletesebben azonban nem kívánta indokolni a lemondását.

Saját személyes Facebook-oldalán, nyilvánosan elérhető posztban a lemondott HÖK-elnök azt írta, hogy az elnöki munkája, a hallgatók érdekképviselete szerinte most „elért egy határt”.

„Nemcsak arra gondolok, hogy én magam elfáradtam, hanem arra is, hogy úgy érzem, elértem reális cselekvési határaimra, és minden elvemmel ellentétes fenntartani a jelenlegi állapotot. A HÖK véleményezési jogára való fittyet hányás, az oktatás szakmai programjának hiánya, ebből kifolyólag többszáz diákon túl többezer potenciális felvételiző figyelmen kívül hagyása, a valós hallgatói lobbitevékenység általam teljesíthetőnek érzett határainak elérése, a vezetőség hallgatóbarát kommunikációjának teljes hiánya, az elmúlt 155 év működő hagyományainak megerőszakolása olyan döntésre késztet, amit úgy érzem, felelősen ezen a ponton meg kellett hoznom”.

Az SZFE HÖK élén Csernai helyét hétfőtől Podlovics Laura, korábbi általános elnökhelyettes veszi át. A hallgatói önkormányzat közleménye szerint Podlovics Laura és a jelenlegi elnökség elsődleges feladatát, a hallgatói fórummal továbbra is szoros együttműködésben folytatott érdekvédelmen túl, az új HÖK választásának kiírása jelenti majd.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!