Komplett széfeket is lopott két férfi egy siófoki hotelből, ha épp nem tudták kinyitni

2021. január 12. – 07:29

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nagyobb értékre elkövetett minősített lopás, csalás és más bűncselekmények miatt emeltek vádat két – 22 éves, illetve 20 éves – férfival szemben, akik előbb visszaéltek egy siófoki hotel munkáltatói igazolásaival, majd loptak is a szálláshelyről, írja közleményében a siófoki ügyészség.

Az idősebb vádlott egy siófoki hotelben dolgozott alkalmi munkavállalóként, amikor elhatározta, hogy a munkáltatója nevében kiállított valótlan tartalmú munkáltatói igazolásokkal áruhitelt igényel egy elektronikai üzletben. A férfi 2019 őszétől a valósnál magasabb jövedelmet és határozatlan idejű munkaviszonyt igazoló okiratokkal

több mint 700 000 Ft áruhitelhez jutott anélkül, hogy azt vissza akarta volna fizetni.

A férfi 2020 februárjában ismerkedett meg a korábbi büntetéséből frissen szabadult 20 éves társával, akit rávett arra, hogy a hamis munkáltatói igazolásokkal ő is igényeljen áruhitelt, aki ebből kombihűtőt, tv-t és más elektronikai cikkeket vásárolt, melyeket ezután közösen értékesítettek.

Az idősebb vádlottnak időközben megszűnt a munkája a hotelben, azonban ismerte az épület kapunyitó kódját, valamint a recepción lévő széfet nyitó számsort, ezért

rábírta a könnyen befolyásolható társát, hogy a kódok ismeretében onnan hozzon el minél több értéket.

A fiatalabb férfi ennek megfelelően 2020 februárjában összesen három alkalommal fosztotta ki a hotel széfjeit úgy, hogy

azt a széfet, amelyiknek nem ismerte a kódját, egyszerűen elvitte magával,

majd azt társával közösen egy félreeső helyen kinyitották. A vádlottak a lopásokkal közel 1,5 millió forintnyi értéket szereztek meg. Az utolsó alkalomnál azonban a hotel alkalmazottai látták, ahogy a vádlott egy gurulós kocsin távozni készül egy újabb páncélszekrénnyel, ezért értesítették a rendőrséget.

Az ügyészség a Siófoki Járásbírósághoz benyújtott vádiratában a különös visszaesőnek minősülő fiatalabb férfival szemben 7 év, míg társával szemben 5 év börtön fokozatú szabadságvesztés kiszabására tett indítványt arra az esetre, ha a bűncselekmények elkövetését az előkészítő ülésen beismernék.

Mindkét vádlott letartóztatásban van.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!