Gyermekei szeme láttára erőszakoltak meg egy nőt Hajdú-Biharban

2021. január 08. – 09:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Három év öt hónap börtönre ítélt a püspökladányi járásbíróság egy fiatalkorút, aki egy gyerekeivel sétáló nőre támadt rá az utcán 2020 májusában egy Hajdú-Bihar megyei településen, idézi az MTI a Debreceni Törvényszék közleményét. Az ítélet nem jogerős.

Az akkor még csak 17 éves fiú ittasan, hátulról támadta meg a három kiskorú gyermekével sétáló 33 éves ismerősét, kitépte kezéből a kerékpárt, amelyen gyerekülésben a nő ötéves fia ült, és felborította azt, majd a nőt az út melletti füves részen a földre lökte, levetkőztette és megerőszakolta.

A nő próbált ellenállni és segítségért kiabált, a két legkisebb gyermek hazaszaladt segítséget kérni, a 11 éves lány pedig sokkos állapotban felhívta a segélyhívót.

A férfi ezt észlelve elmenekült kerékpárjával, a helyszínre érkező rendőrök viszont pár óra múlva elfogták. A férfi azóta javítóintézetben van letartóztatásban.

A tanács szerint a súlyos büntetést a bűncselekmény elkövetésének „kirívóan durva, gátlástalan, útonállásszerű” elkövetési módja indokolja,

„hiszen a vádlott ösztönszerű vágyainak kiélése során teljes mértékben közömbös volt aziránt, hogy mindeközben egy általa is ismert családanyát, gyakorlatilag három kiskorú gyermeke szeme láttára erőszakol meg a nyílt utcán.”

A bíróság a férfi megbánását sem tekintette őszintének és meggyőzőnek, miután a róla készült javítóintézeti vélemény szerint még most is igyekszik elbagatellizálni, amit tett.

A férfi és védője részben téves jogi minősítés, részben enyhítés iránt fellebbezést jelentett be. A férfi a másodfokú eljárásig továbbra is letartóztatásban marad.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.