Nyugaton néhol 5 centi hó is összejöhet

2021. január 08. – 06:51

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ma a Dunántúlon lehet akár több helyen vegyes halmazállapotú csapadék, írja az Országos Meteorológiai Szolgálat. Ez a Dunántúl északi és nyugati részén főként hó és havas eső, míg a Dunántúl több részén elsősorban havas eső és eső vegyesen. A főváros körnékén a reggeli havazást napközben vegyes halmazállapotú csapadék váltja fel. Megmaradó hóra a nyugati részeken van esély, az ottani hegyekben 5 cm felett lesz a hótakaró. Térképen pedig mindez így néz ki.

Összességében 2 és 5 mm közötti csapadék valószínű az előttünk álló egy hétben. Éjszakánként mindenütt fagypont alá csökken a hőmérséklet, -1 és -5 fok közötti értékek lesznek a jellemzőek, de a jövő hét első felében a havas tájakon akár -10 fokig is hűlhet a levegő. Napközben a legtöbb helyen fagypont fölé melegszik a levegő, de a rövid nappalok miatt összességében a fagyos periódusok lesznek a hosszabbak.

Legfrissebb híreinkért kattintson ide>>>

Mi akkor is kérdezünk, ha valaki nem akar válaszolni Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogass