Annyian haltak meg december második hetében, mint az első februári héten 2017-ben, az influenzaszezonban

2021. január 6. – 12:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az év végi szünet után újra frissítette a KSH az időszakos heti halálozási adatokat, amiből kiderül, hogy a november 30-tól december 6-ig tartó 49. héten összesen 3764-en, a következő, 50. héten (december 7-13 között) pedig 3616-an haltak meg. Pontosan ugyanannyian haltak meg az 50. héten, mint a 2017. január 30-február 5-ig tartó 5. héten, ezzel párhuzamosan akkortájt volt olyan hét, amikor közel százezren fordultak orvoshoz influenzaszerzű tünetekkel.

Az elmúlt öt év átlagához képest még mindig magas a többlethalálozás, a 444.hu adatai szerint 1188-cal többen haltak meg a 49. héten, mint az elmúlt öv évben átlagban ezen a héten, az 50. héten pedig 1059-cel többen hunytak el, mint ugyanezen a héten az elmúlt öt átlagát tekintve. December első két hetében, írják, 40 százalékkal többen haltak meg Magyarországon, mint az előző év hasonló időszakaiban. A legtöbben a 80-84 éves korosztályban haltak meg mindkét héten.

Az operatív törzs által közzétett covid-halálozások és a KSH adatai között korábban volt jelentős különbség, mostanra azonban már lefedi a többlethalálozást az általuk jelentett adat, sőt, a 444.hu azt írja, az 50. héten meg is haladja azt.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!