A troli tetején utazott valaki pár megállót, a sofőrnek hiába szóltak, nem nézte meg

2021. január 6. – 17:26

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőn egy fiatal felmászott a 72M jelzésű, díszkivilágításos trolira, és azon utazott néhány megállót, írja a 24.hu, a lap értesülését pedig a BKV is megerősítette.

A cikk szerint hétfő este 18 óra 13 perc és 18 óra 29 perc között történt az eset a Nyugati pályaudvar és a Harminckettesek tere megállók között. A troli felvételeit lementette a közlekedési vállalat, ezen látszik, ahogy valaki felmászik a troli tetejére, majd pár megállóval később lemászik.

A lap úgy tudja, hogy egy autós jelezte is a sofőrnek, hogy valaki a troli tetején van, de a sofőr továbbhajtott.

„A járművezető nem szállt ki a vezetőfülkéből, miután az esetet jelezték neki, így nem is bizonyosodott meg róla. A járművezetőt az esettel kapcsolatban meghallgattuk”

– írta a lapnak a BKV, és hozzátették

„a járművezető maga kérte munkaviszonyának megszüntetését”.

A 24 úgy tudja, ez az eset másnapján, azaz kedden meg is történt. A rendőrség pedig egyelőre nem válaszolt a megkeresésükre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!