Vitézy: Budakeszi felé nincs alternatívája a buszsávnak

2021. január 4. – 13:43

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hiába pártolja általában a kormány és a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) is a kötöttpályás tömegközlekedési megoldásokat, Budakeszi felé egyelőre nincs alternatívája a buszsávnak – írja Vitézy Dávid hétfői Facebook-posztjában. Ebben a bejegyzésben közölte a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója azt is, hogy megjelent a közbeszerzési felhívás a Budakeszin belüli és Budakeszi úti buszsávok tervezésére.

Ide kattintva olvashatók a Telex legfrissebb hírei.

Vitézy szerint valószínűleg nem egy egybefüggő, hanem több rövidebb buszsáv lehet a megoldás. Azt, hogy a Budakeszi út, illetve Budakeszin a Fő út mely szakaszain érdemes és melyik irányban szükséges buszsávot kialakítani, az elkészítendő tanulmánytervben kell majd mérlegelni.

Azt remélik, hogy ha sikerül felgyorsítani a buszjáratokat, akkor többen választják majd a tömegközlekedést az autózás helyett.

A beruházás teljes körű előkészítését Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára felügyelete mellett az érintett önkormányzatok, a Volánbusz és a BKK bevonásával a Budapest Fejlesztési Központ irányítja. A projektnek része lehet P+R és B+R parkolók kialakítása is azért, hogy Budakeszi távolabb eső részeiből, illetve a környező településekről is meg lehessen közelíteni az autóbuszokat. A BFK azt is szeretné elérni, hogy a forgalomtechnikai beavatkozások a környező településekről inkább az M1-es autópálya felé irányítsák az autókat a Budakeszi út helyett, írja Vitézy.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!