Szerdán akár havazásra is ébredhet

2021. január 4. – 12:17

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Több centi hó is eshet az ország nyugati részében, az Alpokaljára érkezik meg a „télies fordulat első felvonása” szerda hajnalban az Időkép előrejelzése szerint.

Ide kattintva olvashatók a Telex legfrissebb hírei.

Az ország fölé érkező hideg levegő miatt az éjszakák várhatóan egyre fagyosabbak lesznek, a hét vége felé pedig várhatóan napközben sem sokkal lesz a fagypont felett a hőmérséklet.

A hét közepéig a mediterrán térségből gyakran nagy nedvességtartalmú levegő érkezik. Hétfőn délután emiatt főként az ország keleti felén várható sokfelé eső, kedden pedig délnyugat felől érkezhet újabb csapadékzóna. Az Időkép szerint jó esélye van annak, hogy szerda hajnalban az Alpokalja térségében átfedésbe kerül ez a csapadékzóna a magasban érkező hidegebb, fagyosabb levegővel, így ott

havazás válthatja fel az esőt, és 5-7 centi hóra is lehet számítani.

Csütörtöktől szárazabb légtömegek érkeznek. Nagyobb területet érintő havazásra vasárnap körül lehet esély.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!