Elfogták a párost, amelyik négy hónap alatt tíz dohányboltba tört be

2021. január 2. – 08:50

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A ferencvárosi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik négy hónap alatt 10 alkalommal loptak budapesti és Budapest környéki dohányboltokból, írja a Police.hu. A páros közel 4 millió forint értékben vitt el dohányterméket és pénzt az üzletekből.

Budapest IX., XVII. és XXIII. kerületében, valamint Dunakeszin is több dohánybolti betörés történt 2020. augusztus 27. és december 22. között. A ferencvárosi nyomozók decemberben azonosították a két feltételezett elkövetőt, egy 55 éves szalkszentmártoni férfit, és a 60 éves budapesti B. Sándort.

Az 55 éves férfit december 30-án délután fogták el a XVIII. kerületben, B. Sándort pedig aznap este a IX. kerületben. A gyanú szerint a páros négy hónap alatt tízszer tört be dohányboltokba, volt, ahova többször is visszamentek. A jelenlegi adatok szerint 4 millió forint értékben loptak több mint 2300 doboznyi dohányterméket és pénzt.

A két férfit lopás gyanújával hallgatták ki, és őrizetbe vették őket. Előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

A ferencvárosi rendőrök az 55 éves férfit végül 2020. december 30-án délután fogták el a XVIII. kerületben, B. Sándort pedig aznap este a IX. kerületben. A két férfit előállításukat követően lopás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!