Meg fog lepődni: a magyar szomszédok kifejezetten csöndesnek számítanak

2021. január 1. – 12:27

Másolás

Vágólapra másolva

Talán nem véletlenül időzítette épp az új év első napjára, azaz közvetlenül a szilveszteri ricsaj utánra az Eurostat annak a felmérésnek az ismertetését, amely a szomszédoktól és az utcáról beszűrődő zaj, illetve az arra érkező panaszok problémáját hasonlítja össze az Európai Unió tagországaiban.

A felmérés eredménye szerint 2019-ben az uniós népesség 17,3 százaléka jelentette, hogy problémát okozott neki az otthoni nyugalmát megzavaró zaj. Értelemszerűen ez az arány jóval magasabb a nagyobb városok lakóinak körében (24,1 százalék), mint azoknál, akik kisebb településeken élnek (10,4 százakék.)

Érdekesség, bár szintén nem meglepő, hogy minél többen laknak egy adott háztartásban, annál kevésbé ítélték zavarónak a kívülről jövő zajt, talán azért, mert volt belőle bőven házon belül is. Míg az egyedülállók 20,8 százalékát zavarta a zajongás, ugyanez a pároknál 17,8 százalék volt, ahol pedig három vagy több felnőtt él együtt, ott már csak 15,5 százalék. A gyerekes-gyerektelen tengelyen is megfigyelhető ugyanez a hatás: előbbiek 18,2 százalékát, míg utóbbiak 16,4 százalékát zavarta a lárma. Életkor szerint is jelentkezett különbség: a 65 év alattiaknál 25,2 százalék jelentett ilyen problémát, az idősebbeknél viszont csak 14,9 százalék.

Országonként elég nagy különbségek vannak az uniós állampolgárok zajtűrő képességében. A legnagyobb problémaként a máltaiak (28,3 százalék), a hollandok (26,6) és a németek (26,1) élték meg az otthonaikba türemkedő zajt. Ugyanezt a horvátok, az észtek és az írek (mindenhol 8,2 százalék) találták a legkevésbé zavarónak. Utánuk a bolgárok jönnek (8,9), majd alulról az ötödik helyen mi, magyarok. Az uniós felmérés szerint nálunk csak az emberek 9,7 százalékát idegesítik szomszédból vagy az utcáról beszűrődő hangok.

Az alábbi képen színkódok jelzik, melyik tagországban mennyire problémásak a szomszédban, illetve az utcán zajongók. Minél hidegebb a szín, annál kevésbé, így a kékkel jelölt magyar szomszédok egész tűrhetőnek számítanak. Az persze más tészta, ha épp az ablak előtt zuhan el egy ordító férfi.

Kép: Eurostat
Kép: Eurostat

>>>A Telex legfrissebb híreit itt találja<<<

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!