Karácsony a harcra, más ellenzékiek az előválasztásra, a kormány a kampányra fókuszál 2021-ben

2021. január 1. – 17:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ez sejlik legalábbis fel a politikusok újévi köszöntőiből.


Budapestet nem lehet legyőzni, jelentette ki Karácsony Gergely főpolgármester újévi videóüzenetében. Szerinte sem szűklátókörű politikusok, sem a járvány nem kerekedhet felül Budapest összetartó közösségén. A főpolgármester szerint a közös baj sem volt elég ahhoz, hogy a magyar politikusok képesek legyenek együttműködni. Hozzátette, a magyar kormány csak egyik kezével küzd a járvány ellen, „másik kezével az önkormányzatok, főleg az ellenzéki önkormányzatok ellen küzdött”.

Mint mondta: a járvány közvetlen gazdasági hatásait már 2020-ban is nagyon megsínylette Budapest. 2021-ben a járvány és a gazdasági visszaesés mellé pedig felsorakoznak a kormányzati megszorítások is. A sok tízmilliárd forintos kormányzati elvonás és a gazdasági visszaesés tükrében, az új év legfontosabb kihívása a közszolgáltatások további működtetése lesz. Azon fognak dolgozni, hogy Budapestet megvédjék a járvány, a gazdasági válság és a kormányzati elvonások romboló hatásaitól, mondta Karácsony, aki szerint ugyanakkor

2021 az újrakezdés és az újratervezés éve lehet.

Összeállt 2021-re a NER ellenzéke, írta eközben Facebookon közzétett újévi köszöntőjében Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke hozzátette, hogy talán lenne kedve visszaszólni „a durva gondolkodású, modorú és beszédű” Kövér László házelnöknek, aki moslékkoalíciónak nevezte őket. „Amit szégyenember mosléknak hív, az az Európát most és régóta kormányzó koalíció. Jobboldaliak, liberálisok, zöldek, baloldaliak közösen dolgoznak egy békés Európán, erős Európán, persze egymással is vitatkozva. Mi ezt nagyszerűnek gondoljuk. A velünk szemben állók szerint ez maga a nemzeti létezés halála” – írta Gyurcsány, aki az előválasztás folyamatáról osztott meg gondolatokat, 2021 fő feladatának azt nevezve:

„méltósággal kell készülni”.

„Tíz keserves év után mindenki megértette, hogy Orbán Viktor autoriter rendszerét csak együtt lehet legyőzni. Ami 2019-ben sikerült Magyarország nagyvárosaiban, 22-ben sikerülni fog az ország egészében”, közölte újévi üzenetében Kunhalmi Ágnes is. Az MSZP társelnöke szintén a Facebookon tett közzé egy videót, mely szerint „az előttünk álló másfél év arról is szól, hogy a bizonytalanokat is meggyőzzük, a Fidesz legyőzhető, és felkészüljünk közösen arra a történelmi jelentőségű változásra, amely új útra vezetheti hazánkat”.

De Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, és független miniszterelnök-jelölt is arról írt Facebook-oldalán, hogy szerinte „sorsdöntő év kezdete ez a mai nap, 2021-ben mi fogjuk eldönteni, hogy lesz-e rendszerváltás 2022-ben!”.

„2020-ban Európa megmutatta erejét: összefogással rekordidő alatt sikerült kifejleszteni a koronavírus elleni védőoltást egy törökök által alapított német cégben a magyar biokémikus, Karikó Katalin szabadalma alapján. Az év utolsó hónapjában pedig az EU tagállamaiban egyszerre vette kezdetét az oltási program. Most rajtunk a sor és a felelősség, hogy egyéni cselekedetünkkel, a közösséget segítve legyőzzük a járványt”, hangsúlyozta néhány órája újévi posztjában Dontáh Anna is. A Momentum európai parlamenti képviselője az Európai-összefogást emelte ki, de fogadalmat is tett 2021-re: ő is beoltaja magát, ahogyan azt már párttársa, Cseh Katalin is bejelentette.

A kormány is a közösségi összetartásra, összefogásra koncentrálva köszöntötte 2021-et, noha vélhetően nem a főpolgármesterrel, vagy más, ellenzéki politikusokkal való egyetértésüket kifejezve. Orbán Viktor ugyan csak egy 2020-ról, pontosabban a kormányfő tavalyi évéről szóló videóösszeállítással jelentkezett még december 31-én, de azért nem maradtak el a hivatalos újévi üzenetek sem.

„Az elmúlt év is bizonyítja, hogy ha baj van, mi, magyarok összefogunk”

– mondta péntek reggel a kormány Facebook-oldalán közzétett videójában a kormányszóvivő. Szentkirályi Alexandra arról beszélt: az emberek az új esztendő elején mindig visszatekintenek az előző év minden emlékére, tapasztalatára, összegezik örömeiket és bánataikat. A 2020-as év azonban más volt, mint a többi – jegyezte meg, kiemelve: „a koronavírus-járvány átírta terveinket, vágyainkat, elképzelt céljainkat”. Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a tavalyi év – minden nehézsége mellett – több örökséget is hagyott ránk, amelyeket érdemes továbbvinni. Ezek: az egymásról való gondoskodás fontossága, a család összetartó ereje, az idős emberek iránti felelősség, továbbá, hogy az „egészségünk mindenek előtt való”. Szentkirályi kiemelte:

„most minden okunk megvan arra, hogy reménnyel tekintsünk a 2021-es esztendőre, ugyanis már megtörténtek az első koronavírus elleni oltások és a tervek szerint az év első felében tömegessé is válhatnak”.

Így remélhetőleg az élet mielőbb visszatér majd a megszokott kerékvágásba – tette hozzá, kiemelve, hogy a kormány intézkedései is bizakodással töltik el.

„Új év, új lehetőségek a magyar családoknak, indul Magyarország eddigi történetének legnagyobb otthonteremtési programja”, jelentette be ismét a családokért felelős tárcanélküli miniszter pénteken a Facebook-oldalán. Novák Katalin videójában azt mondta: a programmal az a céljuk, hogy mindenkinek biztos fedél legyen a feje fölött. Azt szeretnék, hogy Magyarországon a lehető legjobb körülmények között, a lehető legnagyobb biztonságban tudják várni és nevelni gyermekeiket a családok.

A kampány jegyében Varga Judit igazságügyi miniszter is azt közölte oldalán újév napján, hogy „az otthonteremtést segítjük a közjegyzői díjak csökkentésével”.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

A Telex legfrissebb koronavírussal kapcsolatos híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!