Még nem lehet tudni, mennyi lesz 2021-ben a minimálbér

2020. december 31. – 16:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A járványhelyzet okozta bizonytalanságok miatt nem jutottak még közös nevezőre a munkaadók és munkavállalók a minimálbér és a garantált bérminimum 2021-es emeléséről – írja az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) december 31-ei közleménye.

Az egyeztetések januárban folytatódnak a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF), a közlemény szerint a kormány azt szeretné, ha kompromisszumos megoldás születne.

A VKF 2020-ban összesen 24 alkalommal ült össze, ebből öt év végi találkozó napirendjén szerepelt a jövő évi minimálbér és a garantált bérminimum megállapítása. Az ITM azt állítja, hogy a munkaadók és a munkavállalók javaslatai „nem estek áthidalhatatlanul távol egymástól”, ennek ellenére öt ülés alatt sem sikerült megállaponi sem a minimálbér sem a garantált bérminimm összegéről.

Az ITM közleménye felidézi, hogy 2020-ban a korábbi megállapodás értelmében 8 százalékkal emelkedett a minimálbér és a garantált bérminimum. A minimálbér bruttó összege 2020 januárjától 161 ezer forint. A garantált bérminimum az elmúlt évtized eleje óta 89 500 forintról 135 százalékkal 210 600 forintra emelkedett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!