Zuhannak a nyomtatott lapok, sok olvasót veszítettek

2020. december 23. – 10:03

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Megállíthatatlanul esik a nyomtatott lapok példányszáma, íme a legfrissebb adatok.

A Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (Matesz) publikálta a nyomtatott lapok eladási adatait 2020 második félévére. A szövetség honlapján elérhetőek a 2019-es és a 2018-as második félévi adatok is, onnan gyűjtöttük ki a számokat. A Matesz közli azt is, hogy mennyit nyomtak egy-egy termékből, mi most ettől eltekintünk, csak azokat az adatokat vizsgáltuk, amelyek az összesen értékesített példányokra vonatkoznak.

A Fidesz nagy gondot fordított arra, hogy a megyei lapok piacán uralkodóvá váljon, kivétel nélkül mindegyik újság esik, a legnagyobb, a Kisalföld például 47 ezerről 36 ezerre.

A kormánynak kedves Ripostot egyébként nem mérik, ahogy a Magyar Nemzetet és a Magyar Hírlapot sem auditálják. A Magyar Hang azt írta, 10 ezer körül fogy a Nemzetből.

A miniszterelnök kedvenc lapja, a Nemzeti Sport már csak 23 ezer példánnyal szerepel a listán, a 2000-es évek elején még a 100 ezres álomhatárt ostromolta. Két év alatt így is közel 10 ezres a vesztesége.

Újság neve2018 második félév2019 második félév2020 második félév
168 Óra10 358nincs adat6820
Blikk79 95468 58458 305
Bors49 8884526233 911
Népszava21 17219 98217 335
Nemzeti Sport31 58828 73322 645
HVG30 82230 04627 664
Nők Lapja202 584187 299169 390
Kiskegyed170 443168 124155 189
Szabad Föld57 05448 98744 613
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!