Négy év pereskedés után nyert Hadházy az Origo és a Ripost ellen

2020. december 20. – 19:35

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Négy évvel ezelőtti cikkekben állított valótlanságok miatt nyert pert Hadházy Ákos az Origo és a Ripost ellen, a két lap összesen 1,8 millió forintnyi sérelemdíjat köteles megfizetni, illetve az ítéletet is le kell közölniük. A sérelemdíjból 300 ezer forint illeti meg Hadházyt, aki közszereplőként többet köteles tűrni, az összeg többi részét szülei kapják.

Erről Facebook-oldalán írt Hadházy Ákos, aki részletezte is, miről van szó: a két lap azt állította, hogy szülei strómanként részt vettek egy törvénytelen földügyletben. Valójában viszont 40 év alatt, apránként vették meg a mai napig saját maguk által művelt 6,5 hektárnyi szőlőt, és semmiféle illegális földügyletben nem vettek részt.

Hadházy szerint ennyiből kreált a „revolvermédia Hadházy-klánt, mesés birtokot”, illetve ez alapján írta azt, hogy „Twickel báró strómanjai” lennének.

„Bár örülök, hogy győzött az igazság, a majdnem négy évig tartó peres eljárás sajnos nem old meg semmit: minden nap hallom felheccelt emberektől, hogy bezzeg a Hadházy benne volt a földmutyiban meg hogy milyen sok földünk van” – írja bejegyzésében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!