Megvan a kiskörei páva tolvaja, a 37 éves férfi beismerő vallomást tett

2020. december 18. – 09:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Lopás és állatkínzás miatt folytat eljárást a Hevesi Rendőrkapitányság Kisköre Rendőrőrs egy 37 éves helyi lakos ellen: a férfit azzal gyanúsítják, hogy 2020. november 6-án egy kiskörei ház előtt bántalmazott egy pávát. A bántalmazás következtében a páva elpusztult, ezután a férfi a tetemét hazavitte. Miután a rendőrség tudomására jutott az eset, a gyors adatgyűjtést követően egy napon belül, 2020. december 16-án azonosították és kihallgatták a feltételezett elkövetőt, aki beismerő vallomást tett – írja honlapján a rendőrség arról a kiskörei esetről, amiről néhány napja a Telex is beszámolt.

A történtekről a páva gazdája számolt be a Facebookon: azt írta, a családjuk tagjának tekintett ötéves Boriszt közmunkások lopták el, majd elvitték, és megfőzték, majd ezt elmesélték ismerőseiknek, így jutott az a gazda tudomására. A rendőrség közlése szerint az események sorrendje kicsit más lehetett: ők ugyanis azt írják, hogy a pávát előbb bántalmazták, és utána vitték el a tetemét.

A kiskörei polgármester szerdán reagált az eseményekre. A Facebookon közzétett bejegyzésében egyebek mellett azt írta, hogy a gyanúsított férfit a jövőben nem foglalkoztatják tovább:

„Miért mondom, hogy tragédia? Mert egy gyönyörű állatot elloptak, megkínoztak, egy család kárt szenvedett, a város neve országos szinten botránytémához kapcsolódott fejlesztési eredmények helyett, közmunkásaink mindegyikét méltatlanul bántották egyetlen társuk mérhetetlen ostobasága miatt. Mert a kiskörei közmunkások egyáltalán nem olyan emberek, akik pávát lopnak és dicsekedve megfőzik heccből maguknak. Ők nem tolvajok és állatkínzók, becsülettel teszik a dolgukat, Kisköre pedig nem az a város, akin egy országnak kellett röhögnie napokon át egyetlen nagyképű, de most már bizonyítottan fogalmatlan ember tette miatt” – fogalmazott Magyar Csilla.

A polgármester szerint a férfi ma sem szégyelli a tettét, és tudomása szerint „megfenyegette a tanúkat. Három gyereket hagy most szülő nélkül, és magyarázatot kell adnia lopásra és állatkínzásra egyaránt.” A megboldogult páva családjáak azt üzente, hogy Kiskörén soha többet nem fordulhat elő még egyszer ugyanez, „mert a páva nem csak az Önök büszkesége volt, hanem az egész város és a turisták egyik büszkesége is. Ezzel az értelmetlen állatkínzással mindannyiunk közös igazságérzete csorbult.”

Azt írta, kívánja, hogy mielőbb új pávájuk lehessen, és akár ötven évig biztonságban, köztiszteletben élhessen. „[…] ha mi ebben önkormányzatként Önöknek segíteni tudunk, készek vagyunk tenni is érte! Találkozzunk, egyeztessünk a részletekről!” – zárta bejegyzését.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!