Bűncselekményből származó, 927 ezer eurót utaltak Nagy-Britanniából Magyarországra, de mire a magyar rendőrség megtalálta a számla tulajdonosát, a pénz már Hongkongban volt

2020. december 16. – 07:53

Másolás

Vágólapra másolva

Külföldön elkövetett csalásból származó 927 ezer eurót utaltak magyar bankszámlaszámra november 30-án. A budapesti rendőrséget jogsegély keretében a brit hatóságok keresték meg, olvasható a Police.hu-n.

A több mint 300 millió forintnak megfelelő euró útját követve a magyar nyomozók rövid idő alatt eljutottak a számlát nyitó magyar nőig, a pénz azonban addigra már hongkongi számlákra került.

A nőt egy magyar férfi szervezte be ismerőse, Sz. Ferenc kérésére. A bűncselekményből származó pénz eltüntetésére nyitott számla a nő nevén volt, de azt Sz. Ferenc kezelte. A 42 éves budapesti férfit pénzmosás és közokirat-hamisítás miatt őrizetbe vették. A közvetítő férfit és a számlát nyitó nőt szintén gyanúsítottként hallgatták ki, ők szabadlábon védekezhetnek.

A csalás ügyében a brit hatóság folytatja le az eljárást.

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!