Kalandos mesékkel, bitcoin-tranzakciókkal csalt ki pénzt emberektől egy szadai asszony

2020. december 13. – 15:48

Másolás

Vágólapra másolva

Kalandos meséket talált ki az a 62 éves nő, akit a gödöllői rendőrök fogtak el csalás gyanújával. A nő olyan indokokkal kért pénzt másoktól, hogy Amerikában meghalt tűzszerész férje utáni örökségét kell megszereznie, vagy Törökországban rekedt vőlegénye óvadékát akarja kifizetni. A kölcsönkért és bitcoin automatába befizetett milliókból egy fillért nem adott vissza, írja a Police.hu.

A későbbi feljelentő egy ismerőse révén találkozott idén szeptemberében a 62 éves szadai asszonnyal. Az asszony elmondta neki, hogy pénzre lenne szüksége, mert csak így tud hozzájutni az Egyesült Államokban elhunyt tűzszerész férje után járó 700 millió forintos örökségéhez. A pénz állítása szerint azért kellett, mert a hagyaték ügyintézési költségei magasak, és ha ismerőse anyagilag kisegíti, a kölcsön többszörösének visszaadásával hálálja meg ezt neki.

A nő később egy másik történettel állt elő, amelynél szintén hasonlóan magas nyereséggel kecsegtető „üzletet” ajánlott. Azt állította, hogy vőlegényét Törökországban tartják fogva, a 35-40 millió forintos óvadékkal oda tartó futár azonban Romániában elakadt, a vámköltségekre újabb kölcsönre van szüksége.

Az asszony a befektetések többszörösét ígérte annak, aki kölcsönad neki a külföldi cégek nagy összegű kriptovalutájának realizálásával kapcsolatos költségek fedezéséhez, de egyetlen alkalommal sem fizett vissza pénzt senkinek.

Ha a Telex legfrissebb híreit akarja látni, kattintson ide!

A nő számos valótlan, megtévesztő tartalmú okiratot mutatott fel: banki bizonylatot millió dollárokról, IMF-től eredeztethető, vagy az ENSZ elnöke által aláírt igazolást, az USA igazságügyminiszterétől származó leveletm, amelyek közül természetesen mindegyik kamu volt.

A 62 éves asszony nem egy embert csapott be. Jelenleg is vizsgálják a sértettek körét. A tettes áldozatai zsebéből legalább 19 millió forintot csalt ki a gyanú szerint. A „befektetők” felkutatásában segítségére volt 67 éves nőismerőse, akit a rendőrök szintén elfogtak december 11-én. A nyomozók átkutatták lakásukat, informatikai eszközöket, hamis iratokat foglaltak le.

Mindkét asszonnyal szemben üzletszerűen elkövetett csalás megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Gödöllői Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályán. A rendőrök kezdeményezték a 62 éves szadai nő letartóztatását, társa szabadlábon védekezhet.

Ha fontosnak tartja a független sajtót, kattintson ide, és támogassa a Telexet!