A XVIII. kerület DK-s polgármestere ötezer forintos utalványokat oszt az időseknek karácsonyra

2020. december 13. – 13:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ötezer forintos utalvánnyal támogatja a kerületben élő 65 év felettieket a XVIII kerület önkormányzata – jelentette be Szaniszló Sándor, a kerület DK-s polgármestere vasárnapi online sajtótájékoztatóján. Több mint 15 ezer utalványt küldenek ki, melyek postázása megkezdődött, írja az MTI.

A polgármester a kerületben élő idősek támogatását azzal indokolta, hogy a dráguló élelmiszerárak miatt sok nyugdíjasnak problémát jelent a létfenntartáshoz szükséges élelmiszerek megvásárlása. Ezért döntött arról a kerület önkormányzata, hogy az év végi források terhére ötezer forintos utalvánnyal támogatják azokat, akik ezt kérték.

A kerület fővárosi segítséggel megrendelt 3000 tesztet is. Ezekkel elsősorban azokat fogják jövő héttől tesztelni, akik az önkormányzati szférában dolgoznak, és kimaradtak a kormányzat eddigi teszteléséből.

Szaniszló Sándor közölte azt is, hogy az önkormányzat 100 százalékos táppénzt biztosít azoknak, akik az „önkormányzat környékén dolgoznak”, munkatársaik, és koronavírus-fertőzés miatt nem tudnak dolgozni.

Kattintson ide a Telex legfrissebb híreiért!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!