Egy bomba hatástalanítása miatt vasárnap lezárják a Rákóczi hidat

2020. december 12. – 14:53

Egy bomba hatástalanítása miatt vasárnap lezárják a Rákóczi hidat
Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László

Másolás

Vágólapra másolva

Vasárnap este kezdik meg a honvédség tűzszerészei a Budapesten, a Kvassay hídnál talált bomba hatástalanítását, a művelet miatt több forgalmas útszakaszt lezárnak, köztük a Rákóczi hidat, írja az MTI.

Gajdos Milán, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje elmondta, pénteken érkezett rendőrségi bejelentés alakulatuk tűzszerész ügyeletére, miszerint a IX. kerületben, a Kvassay híd és a Duna közötti zárt építési területen földmunkák során feltételezett robbanótestet találtak.

A helyszínen a tűzszerész parancsnok megállapította, hogy egy második világháborús, GP-2000 típusú, amerikai gyártmányú, egytonnás légibomba került elő, amelynek orrgyújtó szerkezete élesített.

A robbanóeszköz biztonságos elszállításához hatástalanításra van szükség, ezt vasárnap este kezdik meg a katonák. A tűzszerészművelet idejére a rendőrség mintegy 1 kilométer sugarú körben lezárja a területet.

A fővárosi kormányhivatal az MTI-vel azt közölte: 18 óra 30 perctől lezárják a IX., a XI. és a XXI. kerület egy részét. A robbanószerkezet hatástalanítása idejére lezárják és kiürítik a Rákóczi hidat a Soroksári utat a Vágóhíd utcától, a Máriássy utat a Mester utcától, a Könyves Kálmán körutat a Mester utcától, a Kvassay Jenő utat a Gubacsi úttól a Hentes utcáig, a Weiss Manfréd utat a Védgát utcától, a Kopaszi gátat és a Duna érintett szakaszát.