Állami segítséggel zajló országos ivartalanítási programot szeretne az állatvédelemért felelős miniszteri biztos

2020. december 10. – 13:24

Állami segítséggel zajló országos ivartalanítási programot szeretne az állatvédelemért felelős miniszteri biztos
Kidobott pelenkát visz a szájában egy kóbor kutya a Huszár telep egyik szemétgyűjtő helyén Nyíregyházán 2012-ben. Fotó: Balázs Attila/MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Országos szintre kell emelni minél nagyobb állami anyagi segítséggel a négylábúak ivartalanítási programját, az állatvédelem egyik legfontosabb feladataként – közölte a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos csütörtökön Zalaegerszegen.

Ovádi Péter a helyi állatvédelemhez kapcsolódó állami, önkormányzati és civil szereplők részvételével tartott szakmai fórumot követően beszélt arról, hogy az állatvédő egyesületek is megerősítették az ivartalanítási program fontosságát. A résztvevők szerint az a legjobb kóbor állat, amelyik meg sem születik, ezért már óvodai, iskolai környezetben beszélni kell a felelős állattartásról.

Az október elsején kinevezett miniszteri biztos jelezte, hogy az illegális szaporítók ellen is hatékonyabb fellépésre van szükség, sok esetben ugyanis éppen tőlük kerülnek ki a kóbor ebek. A fórumon az ebrendészeti telepek működésének felülvizsgálatáról is szót ejtettek, Zalaegerszegen a működtetésben szorosan együttműködnek a civil egyesületek az önkormányzattal.

Ovádi Péter kérdésre közölte: a hasonló fórumok tapasztalatait is összegyűjtve hónapokon belül a kormány elé terjeszt egy olyan javaslatcsomagot, ami hosszú évekre meghatározhatja az állatvédelmi feladatokat Magyarországon.

Vigh László, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) egyebek mellett a fórumon azt mondta, hogy Zala megye különösen érintett az illegális állatexportban, miután a megyét átszelő M7-es és M70-es autópályán gyakoriak az állatcsempészek.

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!