A vásárlói magatartás és a médiafogyasztási szokások megváltozása miatt egyre kevesebben használják már a nyomtatott IKEA katalógusokat, ezért a vállalat úgy döntött: 70 évvel az első példányok után megszüntetik a kiadványt, és ahogy tavaly, úgy ezután is több hangsúlyt fektetnek a digitalizálódásra, az applikációkra.
„Az IKEA katalógus mind a vásárlók, mind a munkatársak számára egy olyan kiadványt jelentett, amely az évek során sok-sok érzelmet, emléket és örömöt hozott. 70 éven keresztül az egyik legegyedibb és legikonikusabb termékünk volt, emberek milliárdjait inspirálva a világ minden táján. (…) Annak érdekében, hogy elérjük az emberek többségét, és kapcsolatba kerüljünk velük, új eszközökkel juttatjuk el hozzájuk inspiráló lakberendezési megoldásainkat” – idézte az erről szóló közlemény Konrad Grüsst, az Inter IKEA Systems B.V. ügyvezető igazgatóját.
Szauter Zsolt, az IKEA Magyarország marketingvezetője azt mondja, hogy a megváltozott médiakörnyezet és -fogyasztási szokások miatt már néhány évvel ezelőtt megkezdték a nyomtatott katalógus-példányszámok csökkentését. 2017-ben a cseh-magyar-szlovák régióban 3,8 millió katalógust adtunk ki, de 2020 augusztusában ez a szám már csak 350 000 volt.
„Megbecsüljük és ünnepeljük az IKEA katalógus fantasztikus múltját. Tiszteletünk jeléül 2021. őszén egy könyvet jelentetünk meg, mely tele lesz nagyszerű lakberendezési inspirációkkal és ismeretekkel. Mindezek ellenére szeretett IKEA katalógusunk a jelen formájában megszűnik létezni” – áll a közleményben.
- Az első IKEA katalógust a vállalat tulajdonosa és alapítója, Ingvar Kamprad saját maga állította össze: az első katalógus címlapján az MK fülesfotel látható, barna kárpitozással. A katalógust 285 000 példányban nyomtatták ki és Dél-Svédországban terjesztették. 68 oldal. Svéd nyelvű.
- Az első online kiadás 1998-ban adták ki, IKEA at the office címmel. Kizárólag üzleti bútorokat tartalmazott ez a különkiadás.
- 2000-ben a nyomtatott verzió mellett az IKEA katalógus digitális formában is megjelent.
- 2016: Az IKEA katalógus csúcskorszaka volt, 200 millió példányban terjesztették 69 verzióban, 32 nyelven és több mint 50 piacon.
Az IKEA Múzeum és a régi katalógusok online verzióinak referenciái és linkjei ide kattintva elérhetők.