Gyurcsány: Orbán szégyene nem a nemzet szégyene

2020. december 6. – 10:38

Másolás

Vágólapra másolva

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke 14 pontban határozta meg, hogy pártja szerint az ellenzéknek milyen utat kellene bejárnia a 2022-es választásokig és a koalíciós kormányzásig, derül ki Facebook-bejegyzéséből.

Gyurcsány szerint az ellenzék világképe egységes, demokráciát, jogállamot, európai Magyarországot akarnak, ez az ellenzéki együttműködés eszmei, politikai alapja. Úgy véli, hogy míg „az orbáni önkény” egyszínű, az ellenzék szakpolitikai kérdésekben annyira sokszínű, mint a demokratikus Magyarország. Azt ígéri, sokat fognak vitatkozni arról, hogy mi a legjobbnak tűnő adó-, vagy nyugdíjrendszer, vagy éppen hogy mi a legkedvezőbb földtámogatás.

Mint írja, az ellenzék demokratikus koalíciót ajánl Magyarországnak, és koalíciós kormányzati közösségét az azonos világképű demokratikus pártoknak.

„Ha jól csináljuk, akkor így, együtt egy élhető Magyarországot teremtünk! Közös Magyarországot a Jobbik állandó figyelmeztetésével, hogy történelmi, nemzeti magyarságunk őrizni és védeni való érték, mindannyiunk ezerszer felemelő élménye. Közös Magyarországot és egy jobb hazát a Momentum új generációs európai liberalizmusával, az LMP és a Párbeszéd zöldpolitikai elkötelezettségével, az MSZP szociális demokráciát építő céljaival. Mi a Demokratikus Koalícióban lassan egy évtizede azért dolgozunk, hogy ezek a demokratikus áramlatok egymásra találjanak. Hiszem, hogy most sikerülhet!”

A DK elnöke szerint előválasztás útján jövőre közös egyéni képviselőket és közös miniszterelnök-jelöltet választanak, pár héten belül pedig döntenek a közös listás indulásról, majd közös programot írnak. Ha győz az ellenzék, akkor Magyarország visszatér Európába, de „nem feltartott kézzel, nem bocsánatkérően, hiszen Orbán szégyene nem a nemzet szégyene!” Azután pedig igazságot fognak szolgáltatni a bűnösöknek és az áldozatoknak egyaránt.

„Nem lesz verbális vagy fizikai pogrom, igazságszolgáltatás lesz! Tűpontosan, érzelem nélkül. A jog és az erkölcs győzni fog a bűn felett!”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!