Nem kaptak béremelést a közművelődési dolgozók

2020. december 04. – 18:55

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Mégse kaptak fizetésemelést a közművelődési dolgozók – írja a Szabad Európa. Egy parlamenti döntés miatt május óta a közművelődési dolgozók már nem számítanak közalkalmazottnak, de cserébe november 1-től januárig visszamenőleg fizetésemelést ígértek nekik. Ez az az emelés, ami fizetésnapon nem érkezett meg a legtöbb érintetthez.

November végén az Emmi helyettes államtitkára azt mondta, hogy az emelések fedezetét már nyáron elutalták az önkormányzatoknak, de az ágazati szakszervezet, a KKDSZ már akkor jelezte, hogy azt a pénzt az önkormányzatok másra kapták.

A KKDSZ közleményében követeli, hogy a beígért 6%-os bértömegemelés fedezetét önállóan, rendeletben szabályozottan biztosítsa a kormány az önkormányzati fenntartású intézmények kulturális dolgozóinak.

„Rendelet hiányában a szektor számára beígért béremelés nem teljesül, a kormánynem állta a szavát”

– áll a közleményben.

dr. Dobrovits Orsolya, a szakszervezet elnök a Szabad Európának azt mondta, hogy az országos intézményekhez, amiket nem önkormányzatok tartanak fel megérkezett a pénz, az januárra már nem elég.

„Nem tudták béremelésként odaadni, csak plusz, egyedi juttatásként erre a hónapra.”

Néhány önkormányzat, amelyiknek volt erre pénze adott plusz fizetést a közművelődési dolgozóknak, de nem a nyáron kiutalt, hanem saját forrásból. Nem könnyíti meg a helyzetet, hogy vannak olyan ágazati dolgozók, akik már önkormányzati munkavállalók, így rájuk ez az elméleti béremelés nem is vonatkozik.

Legfrissebb híreinkért kattintson ide>>>