Gond van a négyes metró peronvédelmi rendszerével, eddig már négyszer kellett leállítani miatta a metrót, írja a Népszava.
Ezek korábban javarészt csak egy-egy megállót érintettek, a múlt héten azonban több mint egyórás üzemszünet volt. A BKV a 2014–2018 közötti időszakról nem küldött adatokat a lapnak, a leállások 2019 óta történtek.
A 2014-ben átadott négyes metróvonal áramellátó, irányító és biztonsági rendszerét a német Siemens leányvállalataiból álló konzorcium szállította, akkori árfolyam szerint 36 milliárd forintért.
A BKV a Népszava kérdésére azt válaszolta, hogy a meghibásodás nem veszélyezteti az utasok biztonságát. „A hibák elhárítására az üzemeltető saját hatáskörben teszi meg a szükséges lépéseket” – írták.