Több ezermilliárd forint hiányzik a jövő évi költségvetésből

2020. november 30. – 09:17

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Több ezermilliárd forint hiányzik a 2021-es büdzséből a Népszava szerint. A lap azt írja, hogy a jövő évi költségvetés 1500-2000 milliárd forintnyi mínusszal kezd, ráadásul ez még nem tartalmazza a kormány által beígért orvosi béremelés és a családpolitikai intézkedések hiányzó forrásait.

Varga Mihály pénzügyminiszter november 19-én, a Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara fórumán arról beszélt, hogy az idei költségvetési bevételek 1700 milliárddal lesznek kisebbek a tervezettnél, sőt a miniszter szerint az uniós költségvetés elfogadásának elhúzódása esetén akár 2500 milliárd forintnyi uniós támogatástól is eleshetünk.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter Varga Mihály nyilatkozatának másnapján ennek ellentmondva azt állította, hogy még akkor is több száz-, ezermilliárd forintnyi kifizetés érkezhet az EU-tól, ha nem tudják időben elfogadni a büdzsét. Pár nappal később a Világgazdaságnak adott interjújában már a pénzügyminiszter is arról beszélt, hogy „a jövő év kihívásaihoz minden forrás biztosítva van”, az azonban nem egyértelmű, hogyan.

Az eddigi hiányon felül, a jövő évi költségvetésből még egy fillér sincs elkülönítve az orvosok béremelésére (amit már a költségvetés elfogadása után szavaztak meg a parlamentben), illetve egyes kormányzati családtámogatási programokra. Ezek összesen több mint százmilliárd forintos pluszkiadással is járhatnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!