MOK: A fogorvosok is az alapellátás részei, az ő béremelésükre is biztosítson forrást a kormány!

2020. november 26. – 18:40

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Orvosi Kamara csütörtöki közleményében azt írja, az pozitívum, hogy az alapellátásban dolgozó orvosok és szakdolgozók béremeléséhez szükséges kormányhatározat az összes háziorvos számára biztosítja jövedelemnövekedés forrását, de az nem elfogadható a szervezet szerint, hogy

a kormányhatározat az alapellátásban dolgozó fogorvosok és szakdolgozók 2021. évi jövedelem növekedéséhez semmilyen forrást nem biztosít.

„A Magyar Orvosi Kamara minden megszólalásában, javaslatában az alapellátásban dolgozók teljes körére, így a fogorvosokat is külön nevesítve kérte a béremelés fedezetét” – írják, és hozzáteszik, a fogorvosi terület is az alapellátás része, ráadásul a legköltségigényesebb területe.

„Bármilyen negatív megkülönböztetés elfogadhatatlan, mert ez a mindenki számára hozzáférhető közellátás működőképességét veszélyezteti, így az orvosokat, betegeket a magánellátásba kényszeríti” – írják, és azt kérik a kormánytól, hogy „a szükséges forrás előirányzásával biztosítsa a magyar társadalom alapellátásának működését.”

A MOK megjegyzi, a magyar gyermekek fogazata európai összehasonlításban is a legrosszabbak közé tartozik, a fogászati alapellátás meggyengülésével pedig „a szájüregi daganatok diagnosztizálása és kezelése terén az utóbbi években elért javuló tendencia is megfordulhat”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!