Megvan a Fővárosi Állat- és Növénykert új igazgatója

2020. november 26. – 18:12

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szabó Rolandot javasolta az öttagú szakmai bizottság a nyílt pályázaton aspiráló hat jelölt közül a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatójának, írja a Budapest.hu.

„Szabó Roland 2019. októbertől operatív igazgatói pozícióban, majd 2020. februártól főigazgató-helyettesként bizonyította tettrekészségét és alkalmasságát az intézmény vezetésre. A COVID első hullámának idején sikeresen működtette az Állatkertet a hatvanhat napos kényszerű zárva tartás embert próbáló körülményei közepette, szoros együttműködésben munkatársaival és a fenntartó Fővárosi Önkormányzat szakterületeivel” – írja a fővárosi önkormányzat portálja, és hozzáteszik:

„Szabó Roland agrármérnök, közgazdász – a kétféle szaktudás arányos alkalmazása, valamint az üzleti szférából hozott hazai és nemzetközi gyakorlati tapasztalatai jó alapot biztosítanak arra, hogy az Állatkert értékeihez méltó módon tudjon reagálni a jelen kor kihívásaira”.

Az új főigazgató feladata lesz a Biodóm befejezése. A főigazgatói feladatok ellátásának folytonossága mellett a kinevezés 2021. január 1-től lép hatályba, írják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!