Meghalt Barrel Zoltán, az újpesti önkormányzat képviselője

2020. november 26. – 08:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Déri Tibor, Újpest polgármestere a Facebookon tudatta, hogy meghalt dr. Barrel Zoltán önkormányzati képviselő.

Barrel Zoltán a Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd–LMP–Jobbik–UPK Újpestiek Közössége Egyesület jelöltjeként jutott be 2019-ben a képviselő-testületbe, ahol az MSZP-frakció munkájában vett részt. Az önkormányzatban a közbiztonsági bizottságot vezette, de tagja volt a közművelődési és oktatási bizottságnak is. Barrel 2015-ben az MSZP és a DK közös jelöltjeként is fölényesen nyerte meg az újpesti időközi választást.

Forrás: Barrel Zoltán Facebook oldala
Forrás: Barrel Zoltán Facebook oldala

Az MSZP is közleményben emlékezett meg róla, mint írták, „fájó szívvel fogadtuk a hírt, hogy hétfőn bekövetkezett, amitől tartottunk, 65 éves korában elhunyt Dr. Barrel Zoltán, az MSZP káposztásmegyeri önkormányzati képviselője. Barrel Zoltán elvhű baloldali ember volt, aki 2015-től képviselte választókerülete minden lakosát a IV. kerületi önkormányzatban, mint egyéni körzetben megválasztott képviselő. Rendszeresen tartotta a kapcsolatot a helyi lakosokkal, de Zoli aktívan részt vett a párt életében is, tagja volt az MSZP parlamentjének tekinthető Választmánynak. Őszinte részvétünk a családnak, osztozunk fájdalmukban.”

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!