Ritka ágyútalpat és más, értékes leleteket találtak a Citadella feltárásakor

2020. november 25. – 10:20

frissítve

Ritka ágyútalpat és más, értékes leleteket találtak a Citadella feltárásakor
Drónfelvétel a az ásatásról – Fotó: Várkapitányság / Nemzeti Hauszman Program

Másolás

Vágólapra másolva

A Citadella feltárása közben régészek megtalálták a Gellért-hegyen egykor állt csillagvizsgáló falmaradványait, egy értékes, első világháborús ágyútalpat, valamint kelta, római és török kori érméket és kerámiákat – írja az MTI.

A következő lépésben megkezdődik a Citadella belső udvarának megújítása, valamint a külső falak rekonstrukciója. Az erőd és környezetének megújítását Fodor Gergely kormánybiztos irányításával a Várkapitányság végzi.

A régészek megtalálták az 1815-ben József nádor kezdeményezésére készült, két tornyú egyetemi csillagvizsgálónak a falmaradványait. A Gellért-hegyen felépített Csillagda Európa legkorszerűbb csillagvizsgálójának számított, de szerepét csak 50 évig tölthette be, 1870-ben elbontották.

A csillagvizsgáló délkeleti sarkának maradványa – Fotó: Várkapitányság / Nemzeti Hauszman Program
A csillagvizsgáló délkeleti sarkának maradványa – Fotó: Várkapitányság / Nemzeti Hauszman Program

„A mostani feltárások során a déli alapfalak részleteit megtaláltuk, a Csillagda keleti tornyának helyét pedig a mai napig jelzi a csillagászati meridián. Így most már pontosan megállapítható, hogy hol helyezkedett el egykor a csillagvizsgáló”

– mondta Fullár Zoltán, a Várkapitányság régészeti csoportvezetője.

A Csillagda alapjai mellett a régészek egy első világháborús légvédelmi ágyútalpat is találtak. A lelet pontos meghatározásába bevonták a Hadtörténeti Intézet és Múzeum szakértőit. Az Osztrák–Magyar Monarchiában készült eszközből mindössze négy-öt található Európában, közülük a mai kutatások szerint a most megtalált szerkezettel együtt kettő van Magyarországon. Az 1250 kilogramm tömegű ágyútalp a Hadtörténeti Intézet és Múzeumba kerül.

„A Citadellán megtalált, ritkaságnak számító ágyútalp csavarjai is épségen megmaradtak, így a lelet igen értékesnek számít. Az ágyútalp testvére ma is megtekinthető a Hadtörténeti Múzeum előtt az Anjou sétányon. Ők ketten voltak itt egykor a Citadellán, öröm, hogy most már mindkettő előkerült a föld alól”

– mondta Kovács Vilmos ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka.

A régészeti feltárás során kelta időkből származó kerámiaanyagot, római kori éremleletet és török kori érmét és kerámiatöredéket is találtak. Ezek mind a korábbi térrendezésekhez használt, feltételezhetően a hegy más részeiről idehordott földrétegekből kerültek elő.

Római kori ezüstözött bronzérme a 3. századból – Fotó: Várkapitányság / Nemzeti Hauszman Program
Római kori ezüstözött bronzérme a 3. századból – Fotó: Várkapitányság / Nemzeti Hauszman Program

A munkálatok a Citadella belső udvarában található második világháborús légvédelmi bunker elbontásával folytatódnak. A fejlesztések 2022-ig tartó első ütemében megújítják az erőd belső udvarát, és rendbe hozzák a külső falakat.

A második ütemben, 2023-ig az ágyútoronyban a magyarság szabadságküzdelmeit bemutató állandó kiállítást valósítanak meg a Szabadság Bástyája címmel.

Az ásatásról további képeket talál a Nemzeti Hauszman Program galériájában.

>>> A Telex legfrissebb híreit itt olvashatja >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!