Az Erzsébet hidat és több templomot is vörös színnel világítanak ki az üldözött keresztényekre emlékeztetve

2020. november 25. – 10:33

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A világ üldözött keresztényeire való megemelékezés jegyében vörös színnel világítanak ki több budapesti épületet szerdán – mondta Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkár az M1 aktuális csatornán.

A Red Wednesdaynek (vörös szerda) két célja van: az egyik a „kegyelet gesztusa”, így emlékeznek a világ üldözött keresztényeire, közöttük arra a tucatnyi emberre, akiket a keresztény hitük miatt gyilkolnak meg naponta. A másik célja pedig, hogy felhívják a figyelmet a keresztényüldözés jelenségére.

A vörös fénnyel megvilágított Budapesti Szilágyi Dezső téri református templom 2020. november 24-én – Fotó: Telex

Budapesten az Erzsébet hidat, a Szent Gellért szobrot és négy felekezet templomát: a belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániatemplomot, az Istenszülő elhunyta ortodox székesegyházat, a Szilágyi Dezső téri református templomot és a Budavári evangélikus templomot világítják ki.

Kattintson ide a Telex legfrissebb híreiért!

Az államtitkár szerint a világ közvéleményét általában hidegen hagyja, amikor keresztény embereket gyilkolnak le a hitük miatt, ezért is fontos a Aid to the Church in Need (ACN) nevű karitatív szervezet nemzetközi kezdeményezése, a Red Wednesday.

Évente mintegy 3000 keresztényt gyilkolnak meg hitük miatt, és úgy tűnik, mintha ez nem számítana a világon – mondta. Ez szerinte azért lehet így, mert a liberális megközelítés úgy próbálja beállítani a kereszténységet, illetve a keresztény demokráciát, mintha az jogfosztáson alapulna. „Ebbe a hamis narratívába nem fér bele a valóság, méghozzá az, hogy jelenleg a kereszténység a világon a legüldözöttebb vallás” – mondta Azbej Tristan.