Orbán apja a Direkt36 újságírójának: Drága, ne próbálkozzon, mert fogy a türelmem

2020. november 24. – 07:40

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Drága, ne próbálkozzon, mert fogy a türelmem, és goromba leszek” – így reagált idősebb Orbán Győző, a miniszterelnök apja, amikor a közelmúltban újabb állami munkáiról kérdezte a Direkt36. A tényfeltáró portál azután kereste fel gánti bányájánál Orbán Győzőt, hogy újabb bizonyítékok kerültek elő arról, hogy a cége állami megbízásokhoz jutott – írják a 444-en megjelent cikkükben.

Orbán Viktor korábban kifejezetten kérte az édesapját, hogy ne vegyen részt állami beruházásokban. A Direkt36 azonban az elmúlt három évben cikksorozatban mutatta be, hogy a Dolomit Kft. látványos felívelése (és évi milliárdos nyeresége) többek közt annak köszönhető, hogy a cég közpénzből finanszírozott építkezésekhez szállít építőanyagokat.

A portál nemrég közel százezer oldalnyi projektdokumentumot perelt ki, amelyek bizonyították, hogy Orbán apjának cégétől szállítottak követ az M4-es autóút építéséhez. A teljes iratanyagot átnézve újabb állami projektekben is megtalálták a Dolomit Kft.-t: az M3-as autópálya építéséhez betonelemeket, a Budapest–Székesfehérvár közötti vasútfelújításhoz pedig zúzottkövet szállított a cég.

A Direkt36 munkatársai azért utaztak Gántra, hogy személyesen kérdezzék idősebb Orbán Győzőt arról, hogy a többségi tulajdonában álló Dolomit Kft. pontosan mely állami projektekhez szállított építőanyagot, ezért mennyi közpénzt kapott, és mit szól mindehhez Orbán Viktor.

Orbán apja először a koronavírusra hivatkozva rövidre akarta zárni a beszélgetést. Azonban amikor az újságírók kifelé menet a bánya udvarán maradtak, utánuk ment, és a következő párbeszéd játszódott le:

– Orbán Győző (OGY): Eddig voltam udvarias. Figyeljenek, én híres vagyok arról, hogy goromba vagyok, és nem szeretnék gorombáskodni, különösen hölggyel szemben nem.

– Zöldi Blanka (ZB): Közügyekről szeretnénk kérdezni, azzal kapcsolatban, hogy...

– OGY: Nem érdekel.

– ZB: Orbán Viktor korábban azt mondta, hogy nem tartja jónak, ha ön állami beruházásokban vesz részt.

– OGY: Drága... Jó idő van, gyönyörű idő van, erről beszélhetünk. Kőbányában, sajnos, ha eső van, akkor az rossz időnek számít. Ha süt a nap, akkor nekünk is jó időnk van. Viszontlátásra.

– ZB: Esetleg itt a jó időben körbenézhetünk a kőbányában?

– OGY: Drága, ne próbálkozzon, mert fogy a türelmem, és goromba leszek. (...) Másik dolog, hogy ne zaklasson egy nyolcvanéves embert. Viszontlátásra.

Orbán Győző kijelentette, hogy nem járul hozzá, hogy az újságírók felvételt készítsenek róla – ő viszont a telefonjával lefényképezte a Direkt36 mindkét újságíróját. „Hogy emlékezzünk erre” – mondta Orbán apja, majd beszállt a kocsijába, és elhajtott.

Orbán Viktor sajtófőnöke, Havasi Bertalan szokás szerint csak annyit közölt a témában a Direkt36-tal, hogy „a miniszterelnök nem foglalkozik üzleti ügyekkel”.

>>> A Telex legfrissebb híreit itt olvashatja >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!