Vádat emeltek egy borsodi vadászbaleset miatt, kiskorúra lőttek

2020. november 23. – 15:24

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Vádat emelt egy rendőr ellen, aki 2018-ban egy vadászat során rálőtt egy kiskorú hajtóra – írta meg az MTI.

A vádirat részletesen leírja a történteket. A vádlott társas vadászaton vett részt 13 vadásztársával, és két hajtóval . vadászat előtt a vadászat vezetője ismertette a balesetvédelmi szabályokat. A vadászat során a vadászok és a hajtók egy vonalban haladtak, de a vádlottól jobbra haladó – 14. életévét betöltött – hajtó lemaradt.

A 33 éves rendőr egy nyulat akart elejteni, amely a fiatal hajtó felé menekült, ezért a sörétes fegyverével egy magas fűvel és bokrokkal benőtt terület felé lőtt, és eltalálta a tőle 39 méterre lévő, láthatósági mellényt és élénk színű sapkát viselő kiskorút.

A fiatal bal alkarjába, bal és jobb combjába, továbbá lábszárába összesen hat sörétlövedék fúródott, amelynek következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A vádirat szerint a vadász több ponton is megszegte a vadászatra vonatkozó szabályokat. A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség ezért foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt vádat emelt a rendőr ellen a Kazincbarcikai Járásbíróságon. Ha elítélik, a rendőrre akár egy éves börtönbüntetést is kiszabhatnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!