Térképen is mutatjuk, hol lesz ma kisebb ónos eső

2020. november 23. – 06:51

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Országos Meteorológiai Szolgálat ónos esőre és ködre adott ki elsőfokú figyelmeztetést vasárnap este. Ez nem jelent komoly mennyiséget, mindössze néhány tizedmillimétert, de persze a nyári gumikkal közlekedőknek okozhat kellemetlen perceket. Szokás szerint reggel egy térképet is közzétettek, hol kell készülni csúszós utakra, a lilával jelzett területen élők legyenek különösen óvatosak.

Ami pedig a folytatást illeti: jellemzően borongós időnk lesz, több helyen kisebb esővel. A következő napokban erősödik a ködhajlam, az éjszaka képződő köd eleinte még több, később már csak kevés helyen oszlik fel, emiatt egyre tartósabb lesz a nyirkos, szürke idő. A nappali hőmérséklet kevéssel fagypont fölött alakulhat, éjszaka továbbra is lehetnek kisebb fagyok.

Legfrissebb híreinkért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!