Negyven évig egy székesfehérvári családi ház kertjében nőtt az ország karácsonyfája

2020. november 23. – 14:58

frissítve

Negyven évig egy székesfehérvári családi ház kertjében nőtt az ország karácsonyfája
Daruval emelik az ország karácsonyfájának felajánlott fenyőt Székesfehérváron. Fotó: Vasvári Tamás / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Hétfő délelőtt kivágták Székesfehérváron azt az ezüstfenyőt, amely idén az ország karácsonyfája lesz. A fenyőt kedden állítják fel a Parlament előtt.

A fát a székesfehérvári hivatásos tűzoltók vágták ki a Surányi utcai ház kertjében, majd daru segítségével a Magyar Honvédség speciális szállítójárművére emelték, és kedd délelőtt állítják fel a négy tonna súlyú fenyőt az Országház mellett.

A munkálatokat végignézte Molnár Imre tulajdonos is, aki az MTI-nek elmondta: családjukban már tavaly felmerült a gondolat, hogy felajánlják a fenyőt, de végül idén került rá sor. Az interneten keresztül tették meg a felajánlást, fényképekkel bemutatva a fenyőt, amely elnyerte a döntéshozók tetszését.

A tulajdonos nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy az eddig a házuk előtt álló fából lesz az ország karácsonyfája. Megjegyezte, hogy az ingatlan előző tulajdonosa ültette negyven évvel ezelőtt a mostanra 15 méter magassá, 70-80 centiméter törzsátmérőjűvé erősödött ezüstfenyőt, amely akkor is karácsonyfaként szolgált, és „most ismét ezt teszi, de az egész ország örömére”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!