Gyilkosság történhetett a XV. kerületi tűzesetnél, egy 12 éves kisfiút a tetőről mentettek meg

2020. november 23. – 12:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Lakástűz áldozata lett egy idős pár hétfő hajnalban Budapest XV. kerületében, a Pázmány Péter utcában – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya az MTI megkeresésére.

A családi ház több helyisége is égett, egy kisfiút az épület tetejéről mentettek ki. Az idős férfi a helyszínen, házastársa a kórházban hunyt el.

Frissítés 13.40: Sári Tamás rendőr hadnagy az MTI-vel azt közölte, hogy a tűz kapcsán idegenkezűség gyanúja merült fel. A rendőrség több ember ellen elkövetett emberölés miatt indított eljárást, és már hétfő délben elkapta a hajnali tűzeset feltételezett elkövetőjét, az 51 éves M. Andrást Újpesten.

A Police.hu híre szerint hajnali 3 órakor érkezett bejelentés, hogy Budapest XV. kerületében, a Pázmány Péter utcában egy épület kigyulladt. A segélyhívásra hét egységgel indultak a helyszínre a budapesti rendőrök. A rákospalotai járőrök négy perc alatt az égő házhoz értek, ahol a tetőről egy kisfiú segélykiáltását hallották. A járőrök a 12 éves gyereket levették a tetőről, majd átadták a mentőszolgálat munkatársainak.

Az égő épületből néhány perccel később tűzoltók eszméletlen állapotban egy nőt és egy férfit hoztak ki. A kisfiú 60 éves nagyapja a helyszínen, szintén 60 éves nagyanyja a kórházban vesztette életét.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!